Budapest legnagyobb kerülete, a 17. kerület az Önkormányzattól a Rákosmente nevet kapta, mely utal a kerületen átfolyó Rákos-patakra. Rákosmentén leginkább családi házakkal találkozhatunk, de az 1970-es és 80-as években a lakótelepek építése is nagy lendületet vett. A rendszerváltás után is nőtt a lakosok száma, mely növekedés a mai napig megfigyelhető.
Rákosmente egy igazán szép fekvésű terület, melynek bizonyos területei olyan magasan fekszenek, mint a Gellért-hegy. Hordalékkúpsíkság alkotja leginkább, ezért dombokkal tarkított. A kerület érdekessége a 27 hektáron elterülő Merzse-mocsár természetvédelmi terület, ami olyan zavartalanul burjánzó vizi élőhely, ahol egyszikű és kétszikű növények, a védett szürke gém és a vörös vércse éli életét.
Múltja 1950-ig vezethető vissza, ugyanis akkor egyesítették Rákoscsabát, Rákoshegyet, Rákoskeresztúrt és Rákosligetet, hogy létrejöjjön a nagy Budapest. Így hát rákosmenti történelemről nem, de az egyes részek történelméről beszélhetünk. A szájról szájra terjedő történet szerint a népvándorlás alatt a hunok egy része a mai Rákoscsaba területén táborozott, s a helyet elnevezték Attila hun királyuk fia után Rákoscsabának.
Magát a Rákoscsaba nevet először abban a Százdi Apátsági alapítólevelében említik, ami 1067-ben íródott, de ekkor még Csabarákosa néven. Rákoskeresztúr nevével pedig először egy 1265-ben írt oklevélben találkozhatunk.
Rákos-mező pedig országos ismeretségnek örvendett a középkorban, mivel 1286 és 1540 között rendszeresek voltak itt az országgyűlések és nemesi gyűlések. Buda elestekor a 16. században a térség török megszállás alá került.
A harcok miatti elnéptelenedést szlovák és sváb betelepítésekkel oldották meg. A szlovák-magyar területen búzát, zabot, árpát, kölest ültettek, őrlésre pedig a Malom-árok mellett sorakozó vízimalmokat használták.
A későbbiekben Rákoscsaba is kivette részét a Rákóczi-szabadságharcból, így Rákóczi Ferenc is járt a faluban, míg római katolikus templomában 1848-ban Jókai Mór és Laborfalvi Róza kelt egybe. Rákoshegyen pedig Bartók Béla élt 1911-1920-ig, abban a házban, mely ma emlékházként üzemel a tiszteletére. De a mai kerület további részein éltek olyan meghatározó személyek is, mint Kacsóh Pongrác, Gózon Gyula, Gregor József.
Rákoskeresztúr nevezetessége pedig a Podmaniczky-kastély, amit Podmaniczky Erzsébet férje, Bujanovszky Elek építtetett. A 19. század végére pedig megépült a mai kerület területén a két vasútvonal, ami összeköttetést tett lehetővé Szolnok és Hatvan irányában.
A városiasodást tekintve az 1970-es évek panelépítési programját tekinthetjük húzóerőnek, mivel addig falusias jelleget öltött a városközponttól távoli terület. A kerület viszont népszerű a jó levegő miatt, így továbbra is sokan kitelepülnek, így folyamatosan épülnek a lakóparkok. A városiasodást és az infrastrukturális lemaradást próbálták behozni, ám még mindig ez a főváros azon kerülete, ahol a legtöbb földút található.
